Megújult turista- és zarándokút jelzések Esztergomban

Közlemény
Egységes turista- és zarándokút jelzések

FRISSÍTÉS (2019.nov.30): Interaktív térkép ITT.

A Viator Természetjáró és Kulturális Egyesület, valamint Esztergom Város Önkormányzata együttműködésének keretében a város számos turista- és zarándok útvonalán megújultak az útjelzések a 2019. év folyamán. A jelzéseket újrafestették, ahol szükséges volt, pótolták, a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai útmutatói szerint, az egymáshoz kapcsolódó útvonalak egységes megjelenítésével. Egyes esetekben felülvizsgálták és módosították az útvonalak vonalvezetését is. Esztergom történelmi belvárosában pedig külön kihívást jelentett úgy megjeleníteni a jelzéseket, hogy azok harmonikusan illeszkedjenek a műemléki környezetbe.

Az Egyesület a 2018. évben a természetjáró szervezetek támogatásával főként természeti környezetben vezető gyalogos turistajelzéseket újított fel a város környékén, 2019-ben viszont főként belterületen vezető szakaszok kerültek sorra az Önkormányzat támogatásával. 

A legfőbb érintett útvonalak – néhány egyéb, rövidebb szakasz mellett:

  • Zöld sáv turistaút (Pilisszentkereszt-Esztergom): a Vaskapu felől a városba érkezve, visszakerült a jelzés az évtizedekkel ezelőtti nyomvonalra: a Simor J. utcától a Belvároson át a Hajóállomásig (mivel az autóbusz-állomás a mostani helyén megszűnik), továbbá új útváltozatot kapott zöld kápolna jelzéssel a Bazilika érintésével.

  • Piros sáv (Esztergom-Pilismarót-Piliscsév): A Szt. Anna emlékpark és a Temető utca közötti szakasz megújult, a Dobogókői útról részben csendesebb, kevésbé forgalmas nyomvonalra került, valamint piros kápolna jelzéssel új kiágazást kapott a felújítás alatt álló Jó Pásztor-kápolnához.

  • Magyar Zarándokút (Esztergom-Máriagyűd): A teljes városi szakasz megújult a Szent Adalbert központtól a Szt. Tamás-hegyen át a Jó Pásztor-kápolna érintésével a piros sáv turistaútig (Temető utca), valamint egységesen mindkét irányból követhetővé vált.

  • Mária út: Apróbb változások mellett az észak-déli, kék m jelzésű útvonal módosult, közvetlenebb nyomvonalat kapott a Vaskapu és a Bazilika között, valamint felfestésre került a Párkány felé való továbbvezetés, mely a jövőben Helemba–Márianosztra(-Częstochowa) felé fog folytatódni. [A Mária Út Egyesület a Viator Egyesület munkájával párhuzamosan, azt kiegészítve, a kelet-nyugati lila Mária út városi szakaszára szervezte idei jelzésfestő képzését, így az is megújult a vasútállomástól a Bazilikáig.]

Az útvonalak már így szerepelnek az új kiadású turistatérképeken, valamint az OpenStreetMap-en is, ld.: https://hiking.waymarkedtrails.org/#?map=15!47.7956!18.7391

Az önkormányzat támogatása Romanek Etelka polgármester asszonynak és Birkés Ferenc kulturális és közművelődési referensnek köszönhető, Molnár Andrásnak, a Viator Egyesület elnökének kezdeményezése folytán.

A munkát Novák Róbert szakmai vezetése mellett végezték Brigán József Benjámin, Fábián Piros, Firbás Miklós, Haraszti Zsuzsa, Horváth Borbála, Kovács Ferenc, Magyarfalvi Dóra, Molnár András, Patakiné Szabó Aranka, Szőts Miklós, Vince Gabriella; továbbá a 14. sz. Holló Cserkészcsapat tagjai közül Berényi Szabolcs, Erős Pál, Erős Vince, Farkas Márton és Wild János. Mindnyájuk munkáját hálásan köszönjük!

További köszönettel tartozunk Hertelendy Zsolt és Katalin, Jakabos Dénes, Pethes Antalné, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának és a Szent Adalbert Központ munkatársainak támogató közreműködéséért; nem utolsósorban pedig mindazon ingatlantulajdonosoknak, akik szóbeli hozzájárulásukat adták a jelzések elhelyezéséhez.

Bízunk abban, hogy az új jelzések a gyalogtúrázók, zarándokok, környék iránt érdeklődők mind nagyobb megelégedésére szolgálnak, valamint az egységes útjelzés-felújítások a következő években is folytatódhatnak.

Esztergom, 2019. november 17.

Csatolmány(ok)

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer